Kedves Társkeresők!
Eljött Karácsony Ünnepe, melyet „általánosan” a „Szeretet Ünnepének” szokás nevezni. Vajon hogyan jött létre ez az ünnep, s ez a szokás? Karácsony, „nativus Domini”: Jézus Krisztus születésének ünnepe. Krisztus után a III. században Aurelianus római császár nagy tisztelője volt a Napistennek. S hogy ezt a tiszteletet a nép előtt is kifejezze bevezette „a legyőzhetetlen nap” ünnepét december 25-re, az antik időszámítás szerint a téli napforduló idejére.
Az ünnep a IV. századra olyan népszerűvé vált, hogy a pogány rómaiak, „nagylelkűen” felkínálták azt a lehetőséget a keresztények számára, hogy Jézus Krisztusnak „az igazság Napjának”, és a „világ Világosságának” születési ünnepét megüljék. A legrégebbi utalások egyike a 354-ben lezárt „Depositio martyrum”-ban, „A Vértanúk Jegyzéké”-ben található a nap pontos megjelölésével együtt. A liturgikus ünneplés a főünneppel veszi kezdetét, vigíliával és nyolcaddal, valamint az ünnep három miséjével.
Az egyes miséknek saját elnevezése van: éjféli mise: Jézus születésének hírül adása éjfélkor; pásztorok miséje: hajnali, kora reggeli mise, az evangéliumokban leírt pásztorok látogatására; ünnepi mise: Szt. János evangéliumának kezdetét olvassák az Ige megtestesüléséről.
A niceai zsinat óta karácsony: Jézus Krisztus születésének ünnepe. A karácsony szónak nincs végleges meghatározása, mára a szláv korici /fordul, lép, átlépő/ szót tartják az eredetnek, de ez hitelesen még nem bizonyított, általában a „legvalószínűbb” kifejezéssel említik. Népi megnevezésben használják a „Kiskarácsony” és a „Nagykarácsony” nevet: kiskarácsony: az újév (amikor a szlávok a saját naptáruk/időszámításuk szerint ünneplik Jézus születését), nagykarácsony: december 24-25-re váltó éjszaka és nappal. Régen – főleg a keleti egyházakban volt szokás– a karácsony éjjelén született gyermeknek Karácsony, illetve a Karácsunka nevet adni.
A középkorban gyakran az Anasztázia (Szt. Anasztázia szüzet, vértanút Karácsony napján ünnepli az egyház) nevet adták a karácsonykor született lánygyermeknek. Népi hagyomány szerint, ha csütörtökre esik karácsony, mint az idén, akkor „kemény tél, szeles tavasz, száraz nyár jön, terem azonban mindenféle, de nagyon szűkösen”.
Régi hagyomány szerint 24-én böjtös étel volt, borleves, tejleves, mákos csík, vagy guba („Karácsony böjtje). Más vidéken savanyú káposztát ettek ilyenkor nyers olajba mártott kenyérrel, illetve sóval, kenyérrel, vízzel böjtöltek.
Az asztalra piros csíkos terítőt tettek, amely örömet, békességet, bőséget, egészséget hozott (a piros színnek tulajdonították ezt a hatást). A karácsonyfa előtt – ami nagyon új, alig több mint 100 éves szokás – termőágat vittek a szobába, ami kihajtott újévre.
Sokáig a karácsonyfa mellett is vízbe tettek egy ágat, sajnos mára a túldíszített fa kiszorította ezt a termékenységet, megújulást, egészséget szimbolizáló szép szokást.
A szegény családokban a háziasszonyok a 24-ről 25-re virradó éjjel főzték az ételt, ami a megszokottól eltérően „bőséges volt”, ilyenkor hús, kalács, bor is került az asztalra. Ez azért történt így, mert csak egyszeri lakomára elegendő nyersanyag volt otthon, amit gyakran, hetekkel előtte kezdtek összegyűjteni. Azért éjszaka főzték, hogy el ne fogyjon az ünnepi étkezésig.
Gondoljunk arra, hogy gyakran több mint tíz főre kellet főzni. A fa díszítése dió, alma és gyertya volt, a mai néha giccsesen túl díszített fa, csak a 18. században kezdett elterjedni, a szegényebb embereknél pedig csak a 20. században. Karácsonykor a gazdaasszonynak nem volt szabad felállnia az asztaltól, hogy a kotlósai jól üljenek. Szerintem okosan, ezt maguk a gazdaasszonyok találták ki, hogy legalább az évnek ezen a napján nyugodt – felugrálástól mentes – étkezésük legyen.
Bizonyos vidékeken karácsonykor kútba dobtak egy almát, vízkeresztkor kihúzták, a s az egész család evett belőle, hogy egészségesek legyenek az új évben. Más vidékeken terítettek a halottaknak is, így gondoskodtak a lelkekről, s dobtak diót a sarokba az angyaloknak.
Az ételeknek mágikus jelentése volt: bab, borsó, lencse, mák bőséget hozott; a fokhagyma védte az egészséget; a diót a rontás elhárítására használták; a méz megédesítette az életet; Az almának különös jelentése is volt a termékenységen kívül: aki evett a karácsonyi almából, ha eltévedt, erre az almára gondolva haza talált; ha a gazda elvágott egy almát, és magot is vágott, rossz idő, ha nem vágott magot jó idő lesz a következő évben; - aki férges almát választ az a következő évben meghal.
A konyhát – ha volt, akkor inkább a nyári konyhát – szalmával terítették be a gyerekek, gyakran a rokon vagy vendég gyerekekkel együtt ott aludtak, mint „kisjézus”. Az asztalon maradt morzsát vízkeresztig összegyűjtötték, majd kivitték a szőlőbe, hogy gazdag termés legyen.
December 28-án, az „Aprószentek Ünnepén” a betlehemi gyermekgyilkosságra emlékeznek. Az ehhez fűződő népi hagyományok: aprószentezés; vesszőzés; mustárolás; korbácsolás. Ezek leginkább a kereszténység előtti időkből származó szokások a „rossz szellemek” elűzésére, amolyan korabeli „betegség megelőzés”.
És most egy-két eredeti karácsonyi recept:
Böjti bableves: rántás nélkül, pirospaprikát szórva a levesbe, esetleg a végén tejjel átforralva, a megfőtt levest, (akkor paprika nélkül).
Mákos guba: redendően nem kifliből, hanem kalácstésztából készítették! A háziasszony napokkal karácsony előtt kalácstésztát készített, (60 dkg liszt, 3,5-4 dl tej/vaníliás cukorral felfuttatva, 2 dkg élesztő, 1 dkg só), közepesen kemény kalácstészta/ujjunkkal benyomva, lassan tűnik el a lyuk/, langyos helyen kelesztve kb. ¾ óráig. A tésztát hosszúra sodorva kígyószerűen a tepsibe hajtogatva, szép világosra sütötte, a kisült tésztát kihűlés után karikára vágva megszárította, esetleg enyhén világosra pirította. Karácsony estéjén forró cukros/vaníliás cukros tejbe áztatta, míg éppen megpuhult. Leszűrte, s darált mákkal, mézzel meghintette /méz helyett porcukor is megfelel/, s asztal közepére téve az egész család ette, később (napjainkban természetesen mindenki a saját tányérjába szedi ki az adagját).
Beigli: ezerfélét ismerünk, minden családnak van saját jól bevált receptje, így csak azt írom le, ahogyan mi szeretjük: Mazsola isten őrizz! Kevesebb cukor, mint mák vagy dió, a diót vaníliával ízesített tejjel forrázzuk le, a mákot vízben felfőzött cukorral /szirup/, csipet fahéjjal, cseppnyi szegfűszeggel, leheletnyi citromhéjjal ízesítve. Újabban a gesztenyés beigli a kedvenc: a gesztenyemasszát forró tejszínnel (esetleg vaníliás cukorral ízesítve) habosra keverni, langyosan – és nem melegen – a tésztára simítani. Ha nagyon lágy - bármelyik töltelék - megreped a beigli, ezért meg kell szurkálni sütés előtt, és figyelni arra, hogy ne legyen lágy a töltelék, hanem éppen kenhető. Élesztős-omlós tésztából készítjük a tésztát, bármelyik szakácskönyvben megtalálható a receptje. A töltelék olyan vastag legyen, mint a tészta, téglalap alakúra nyújtani a tésztát, s a keskeny feléről tekerni, hogy szép csigavonalú legyen a beigli rajzolata szeletelés után, /legalább 4-szer tekerni/. Attól lesz szép fényes, hogy szétválasztjuk a tojássárgáját a fehérjétől, a sárgáját jól kikeverjük, s megkenjük vele a beiglit – esetleg kétszer is kenhetjük sárgájával, ha van elég tojás – a kenések között legalább 5 perc szünetet kell tartani. Az utolsó kenés, az enyhén habosra vert tojásfehérjével legyen, utána is legalább 5 percet várni, mielőtt a sütőbe tennénk. Ha erősen barnulna, alufóliával letakarható az utolsó 15-20 percben.
Velőgombóc: 10 dkg csontvelő, 1 tojás, 1 tojássárgája, 1 zsemlye, 5 dkg zsemlyemorzsa, 2 dl tej, só, bors, petrezselyem. A nyers csontvelőt áttörjük szitán, simára keverjük, hozzáadjuk a tejben megáztatott zsemlyét, a zsemlyemorzsát, a tojásokat, sót, fűszereket, alaposan összekeverjük, apró gombócokat formázva kifőzzük, s húslevessel tálaljuk. (Bármely más velőből is elkészíthetjük, de ez az eredeti recept.)
Harcsa káposztával: 1 kg harcsa, 1 kg savanyú káposzta, 5 dkg zsír, 10 dkg füstölt szalonna, 4 dkg liszt, 3 dl tejföl, 1 nagyobb fej, vagy két kisebb vöröshagyma, só, pirospaprika, /esetleg kevés kapor, 1-2 zöldpaprika, el is maradhatnak/. A káposztát (olyan edényben, amit a végén a sütőbe tehetünk) úgy készítjük el (pirospaprikával, hagymával, füstölt szalonnából kisütött zsíron), mintha lucskos káposztát készítenénk, zöldpaprikát is karikázhatunk bele, kb. 1 óráig főzzük, hígra berántjuk – kevés liszttel -, jól felforralva beletesszük a harcsaszeleteket, majd sütőben még 20 percig főzzük/sütjük. Utána beleöntjük a tejfölt, s még egyszer felforraljuk Tálaláskor a káposzta kerül alulra, felülre a harcsaszeletek. Kevés tejföllel, paprikás zsírral meglocsolva tálaljuk.
Vajas perec (nagymamám receptje): 28 dkg liszt, 7 dkg porcukor, 21 dkg vaj, 1 tojás, kevés reszelt citromhéj, összegyúrjuk, apró pereceket formázunk belőle, tojással megkenve, lassú tűznél megsütjük /vágott dióval is megszórhatjuk.
Gesztenyés kifli: 48 dkg liszt, 28 dkg vaj vagy margarin, 8 dkg cukor, 1 tojás, 1,5 dkg élesztő, 2 kanál tejföl, csipet só, kevés tej, 50 dkg gesztenyemassza. Az élesztőt 1 kockacukorral, vagy ugyanannyinak megfelelő cukorral felfuttatjuk a kevés tejben, a lisztet a vajjal elmorzsoljuk, hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt, cukrot, cukrot, tejfölt, rétestészta keménységűre gyúrjuk. 20 percig pihentetjük nem hideg helyen. A gesztenyemasszát kevés rummal/rumaromával, vaníliás cukorral, kevés tejszínnel/tejjel ízesítjük. A tésztát fél cm vastagra nyújtjuk, s nagyobb kerek formával kiszúrjuk, vagy négyszögekre vágjuk, megtöltjük a masszával, tepsibe rakjuk, felvert tojással (vagy cukros tejjel) megkenjük, 20-30 perc pihentetés után mérsékelten meleg sütőben szép pirosra sütjük. Még forrón meghinthetjük vaníliás cukorral.
Karácsonyi ételek: Borleves Pulykaaprólék-leves (Vagy amilyen levest szeretünk). Velőgombóc Különféle pulykasült Hájas kalács Vajas perec Harcsa káposztával. Gesztenyés kifli 26-ra készítettek: Újházi tyúklevest, Kakaspörköltet, Különféle réteseket vagy Gomba/krémlevest Tűzdelt őzgerincet, vagy vadpörköltet, Omlós tésztából süteményt, mézzel, dióval, almával töltve.
Szeretetteljes ünnepeket kívánok!
tóthmárti |
