Kedves Társkeresők!
Miben különbözik a férfiak viselkedése a nőkétől, illetve fordítva, miben különbözik a nők viselkedése a férfiétől?
Ma gyakran beszédtéma a telefonálás lehetőségének állandóvá tétele, hol áldásként, hol átokként. Most nem beszélünk az illemről – az egy másik levél témája lesz – hanem arról, hogy mi jellemző a két nemre telefonáláskor.
A férfiak nem szeretik, ha telefonálás közben beszélnek hozzájuk, s a nők nem értik, hogy ezt miért veszik zokon. Nem értik, hogy a férfiak nehezen tudnak egyszerre kétfelé figyelni, mert a férfias energia egyszerre csak egy dologra szeret összpontosítani, s ha megzavarják, elveszti a fonalat.
Ezzel szemben a nő telefonálás közben figyelni tud arra is, hogy ne fusson ki az étel, hogy a gyerek már megint levette a harisnyáját, figyelni tud arra, hogy mit kér a férje, s mellesleg kikészíti holnapra a ruhákat is. Mert anya (a régi időkben tucatnyi gyerekkel), mert kiterjedt tudatossága van, mert nem fókuszálnia, hanem rendszereznie kell a dolgokat egy pillanat alatt. Természetesen a férfi is képes erre, de veleszületett ösztöne (vadászat, harc, védelem) azt diktálja, hogy egyszerre csak egy dologra koncentráljon.
Ugyanilyen az autóvezetés is! Hölgyeim, ne próbáljanak, kérem megbeszélést, „nota bene” meghitt beszélgetést kezdeményezni párjukkal autóvezetés közben, mert annak csak veszekedés, duzzogás, idegeskedés lesz a vége. A férfi ugyanis hatékonyságra törekszik, ez pedig csak teljes összpontosítással lehetséges, s nehéz a figyelmét elvonni. Ilyenkor a nő azt hiszi, hogy nem fontos a másik számára, nem figyel rá, mellőzi őt.
Ha egy nő megtanulja, hogy a férfi egyszerre csak egy dologra tud/szeret koncentrálni, s ezt figyelembe is veszi, akkor nem próbálja meg elvonni a figyelmét pillanatnyi feladatáról. Ha mégis feltétlenül szüksége van a figyelmére, akkor időt kell adnia a férfinak arra, hogy fókuszt váltson. Például így: „Drágám, tudom, hogy az utat figyeled (elfoglalt vagy, tanulsz, pihensz stb), de most szükségem lenne a segítségedre (figyelmedre, tanácsodra, véleményedre stb). Így a férfinek ideje lesz arra, hogy teljes figyelmét a nőnek szentelje, s a nő sem érzi azt, hogy ő nem fontos, felesleges.
A nők nyitott tudatosságával szemben a férfiak összpontosított figyelme még koncentráltabb lesz. Ez nagyon sok félreértésre ad alkalmat. A férfi nehezen tudja elvonni a figyelmét munkahelyi gondjairól otthon. Tovább foglalkoztatja, s nem képes másra figyelni; minél hangsúlyosabb a probléma, annál inkább. Ha szólnak hozzá, felkap egy újságot, elvonul a garázsba a kocsi halaszthatatlan javítására, kapcsolgatni kezdi a TV-ét, egyik csatornáról a másikra stb. Ez a nőnek azt jelenti, hogy bármi, amit mond a férfinak az számára érdektelen, tehát ő sem számít, „már nem szereti”. Ilyenkor kellene a tapintatot alkalmazni mindkét félnek.
Sajnos ez a fogalom, ez a viselkedésforma ez az érzelmi-értelmi minta kiveszőben van, mert nem tanítják, - horribile dictu -, még a követendő példa is ritka. A tapintat nemcsak érzelmi, hanem értelmi megnyilvánulás is.
Érzelmi érzékenységgel észrevesszük a másik pillanatnyi érzelmi állapotát, figyelő értelemmel, logikával viszont kikövetkeztetjük, hogy a másik képes-e ránk figyelni. Így egyik fél sem állíthatja, hogy nem képes tapintatos viselkedésre.
A tapintatos viselkedés előfeltétele viszont az, hogy mielőtt bármit tennénk vagy mondanánk, felmérjük, vagy érzékenységgel megérezzük, hogy a másiknak milyen a befogadóképessége ebben a pillanatban. E nélkül értelmetlen bármilyen verbális kapcsolatteremtés, mert csak a félreértések sorozatát indíthatjuk el. A nő ilyenkor udvariasan kéri a férfi figyelmét, természetesen elfogadva azt, ha a válasz az, hogy még nem tud figyelni.
Legyen a nő türelmes, s ha nem tud az lenni, akkor legyen fegyelmezett (a fegyelem-figyelem-türelem ugyanis egy tőről fakad, s ha az egyiket nem vagyunk képesek aktivizálni, akkor a másik két fogalom lehet a segítségünkre), s figyelemmel várja ki, amíg a másik már felé tud fordulni. Tapintatos figyelemmel a férfinak is rá kell jönnie arra, hogy csak félig figyel, s nem adja meg a párjának azt a figyelmet, amire szüksége van. Ilyenkor elég egy gesztus, egy simogatás, s annak biztosítása, hogy amint tud rá figyelni, szól.
Természetesen ezt meg is kell tennie. Könyvnyi tanácsot lehetne adni arra, hogy hogyan figyeljünk a másikra. Egyetlen igen elterjedt oka van annak, hogy miért nem vagyunk képesek figyelni a másikra, illetve miért nem tudunk tapintatosak lenni?! Mégpedig az, hogy amit nem tanultunk meg gyermekkorunkban, annak megtanulása igen sok ellenállást kelt bennünk felnőtt korunkban, s ezt észre sem vesszük. Így folyamatosan a másikat okoljuk, a felelősséget áthárítjuk önmagunkról a külvilágra.
A legtöbb esetben ezek feltárása nélkül, csoportos, vagy egyéni önmagunkon való munka nélkül, csak igen aktív és fegyelmezett önmegfigyelés, és a viselkedésünk motivációinak megváltoztatása vezet el bennünket ahhoz az átalakuláshoz – egész pontosan önmagunk valódi énjének megtalálásához – amikor már fegyelmezetten, figyelmesen, türelmesen, tehát tapintatosan és szeretetteljesen tudunk a környezetünkhöz viszonyulni.
E nélkül nincs harmonikus párkapcsolat, sem bármilyen más harmonikus kapcsolat. Élhetünk egymás mellett, megadhatjuk „egymásnak” az anyagi biztonságot, kiírhatjuk a falra, hogy „tiszta udvar, rendes ház”, éppen csak a lényeg marad el: a valódi szeretet.
Lehet e nélkül együtt élni?
Természetesen a válasz az, hogy igen! Csak nem érdemes.
Kedves Társkeresők! Kérem, döntsék el, hogy milyen kapcsolatra vágynak! Ha egyszerűen pénzkeresőt, lakást rendben tartót, biztonságos szexet (vagy bármely hasonló felületesen élt kapcsolatot) keresnek, akkor Önökre a fentiek nem vonatkoznak.
Ha viszont minőségi, bensőséges, harmonikus kapcsolatra vágynak, azt keresik, akkor kérem fontolják meg ennek megtanulását, hogy 10-20-30 év múlva visszatekintve szeretetteljes és örömteli életet mondhassanak maguknak!
Szép tavaszt kívánok!
tóthmárti |
