Párválasztás-párkapcsolat: Miért okoz nehézséget a párválasztás?
Leginkább azért, mert félünk, akkor is, ha a családalapításra legalkalmasabb életkorban vagyunk, ez pedig a felnőtté válás ideje, (mai világunkban, itt Európában ez a 25-35 éves életkor).
Mitől félünk?
Nem tetszem a világnak (világ: mindenki más rajtunk kívül).
Gyakran azért, mert gyermekkorban belénk rögzült: „ha nem teszed azt, amit mondok (kérek, utasítok-parancsolok), akkor nem szeretlek-nem szeretsz, akkor alkalmatlan vagy: „rossz vagy”, nem vagy a lányom-fiam-gyerekem, keress magadnak más családot-osztályt-iskolát-tanítót-edzőt stb., ahol azt tehetsz, amit akarsz stb.
Az előbb leírt mondatok, valóban elhangzottak-elhangzanak családokban, iskolákban és bárhol, ahol gyermekek élnek, dühből, sértettségből, tehetetlenségből stb.
„Bezzeg a bátyád-húgod-nővéred, a szomszéd gyerek, a padtársad, sporttársad, csoporttársad stb.”
Szép, terjedelmes kötetet lehetne megtölteni az ehhez hasonló mondatokkal, melyek születésüktől (néha korábban is) érik azt a kis csodát, tehetséges szépséget, aki megszületett erre a világra.
Ezeket a mondatokat, megőrzi sejtünk-sejtjeink információs központja, értsd: minden sejtünk információs központja, s elhangzásuktól kezdve folyamatosan hatással vannak ránk, akár tudunk róla, akár nem, akár emlékszünk rá, akár nem.
Itt és most nincs rá mód, hogy ezt bővebben kifejtsem, de ha végiggondoljuk életünket, mindannyian találunk ilyen emléke/ke/t. Ha velünk nem történt meg, akkor ismeretségi körünkben valakivel biztosan.
Gyakran az okoz gondot a párválasztásban, hogy ugyanolyannak feltételezzük a másikat, amilyenek mi vagyunk, pontosabban, azt gondoljuk, hogy „ha valaki szeret bennünket, akkor úgy is gondolkodik /cselekszik/érez, ahogyan mi”, tehát a problémája megoldása is hasonlóan következik be, mint nálunk. Ez viszont csak nagyon ritkán van így!
Tudomásul kell vennünk, hogy a nők problémamegoldásuknál inkább az érzelmeiket és az intuícióikat, a férfiak problémamegoldásnál inkább a gondolataikat és a gyakorlati tapasztalataikat alkalmazzák. Ez érthető, ha nem a mai élethelyzeteinkre gondolunk, hanem ösztöneink kialakulására, arra az időre, amikor még minden pillanatban meg kellett küzdeni a természet erőivel, a rivális hordával-csoporttal az élelemért, a helyért stb.
Természetesen ma már egészen más a világ, a nők és a férfiak feladatai, energiái, élethelyzetei közelednek egymáshoz, de egyvalami még sokáig – vagy talán soha – nem változik: a nő dominánsan befogadó energiáitól nő (és itt nem a szexualitásra gondolok csak, hanem minden olyan cselekvésre, amelyhez befogadó energiák szükségesek), a férfi dominánsan a kiáramló energiáktól férfi.
Ezért a két nem gondolkodása, érzelme és így viselkedése alapvetően más.
Ezért, ha társat keresünk-választunk, elsősorban ezt kell megérteni.
Azután tudatosítani kell – legalább önmagunkhoz – teljesen őszintén, hogy miért keresünk társat?
-
Egyedül vagyunk, és ezt nem tudjuk elviselni, mert
-
Feleséget-férjet keresünk, mert
-
társadalmi, családi elismerést várunk,
-
anyagi-egzisztencionális biztonságot keresünk,
-
mert így szokás/helyes/szükséges;
-
Partnerkapcsolatra van szükségünk, mert
-
"csak" így nyerünk magunknak érzelmi biztonságot,
-
a világnak "mutogatni akarjuk", hogy milyen okos/jó pozícióban lévő/szép-jó testű/jó kapcsolatokkal bíró/gazdag stb. társunk van (természetesen a "mi" dicsőségünkre);
-
szexpartnert keresünk;
-
Élettársat-lélektársat keresünk, akit
-
szerethetünk és szeret bennünket,
-
megtanulunk elfogadni és segítünk neki abban, hogy ő is elfogadjon bennünket,
-
odaadóak akarunk lenni és elfogadni az odaadását,
-
szeretnénk látni gyermekünk/eink arcán az ő vonásait és természetében az ő tulajdonságait,
-
képesek vagyunk egész környezetével együtt (rokonok, barátok, ismerősök, munkatársak stb.) elfogadni, törekedve megszeretésükre, anélkül, hogy ezen változtatni akarnánk.
Sok minden mást is szükséges megvizsgálnunk, mielőtt elindulunk a társkeresés útján - s mint korábban írtam – a legteljesebb őszinteséggel önmagunkhoz, de legalább ezekre oda kell figyelni, mert mindegyik szándék elfogadható, ha álságosan nem mást mutatunk, mást mondunk. Ha szexpartnert keresünk, nem azt mutatjuk/mondjuk, hogy családot szeretnénk, ha biztonságot akarunk elsődlegesen, akkor nem a nagy szerelem illúzióját „hajkurásszuk”, és ha az „igazit” keressük, a nagy szerelmet, akkor nagyon fontos, hogy elsősorban magunkkal legyünk tisztában, önismeretünk legyen, mert e nélkül igen nehéz rátalálni, mert tudnunk kell, hogy „csak azonos minőségű energiákat vagyunk képesek bevonzani”.
Újra hangsúlyozom: bármi okból keressük a társat, önmagunkat ne áltassuk mással, önmagunknak valljuk be az igazat, legyünk tisztában a valódi okkal, és legyünk képesek elfogadni ezt az okot, mert csak így találhatunk rá arra a társra, akire vágyunk.
Miben különbözik a férfiak viselkedése a nőkétől 2010. május
Hogyan látják ugyanazt a férfiak és a nők 2010. február
Karácsony, a szeretet ünnepe 2009. december
Az első találkozásról 2009. október
Hiedelmek a párkapcsolatban 2009. szeptember
Szerelem, szeretet, szexualitás 2009. augusztus
Mielőtt tovább haladnánk... (Írás a tűzről, a vízről, a levegőről és a földről)
Beleszeretni valakibe, megszeretni valakit, csodálatos érzés, különösen, ha ez kölcsönös. Különlegesnek, egyedi-egyedülinek, vonzónak, gyönyörűnek érzi magát, akit megérint a szerelem varázsa. Azt érzik a szerelmesek, hogy örökké szeretni fogják egymást, mindenki más problémája (szüleiké, ismerőseiké, rokonaiké) felett állnak, az ő szerelmük sosem múlik el.
Ám a kezdeti varázslat kezd eltűnni, felváltják a dolgos hétköznapok, és valami megváltozik a kapcsolatban. Ami eddig kedvesnek, különlegesnek, nőiesnek-férfiasnak hatott, az most megszokottá-unalmassá, feltűnővé-különccé, nyafogóvá-közönségessé válik. Ilyenkor a szerelem a legjobb szándék mellett is haldokolni kezd.
Mi történt?
A nő: - Sosem hallgat meg!
- Nem figyel rám!
- Azt hiszi, csak az a jó, amit Ő mond! Rám akarja erőszakolni a véleményét!
- Már nem kapok tőle apró figyelmességeket! (csokit, virágot, legalább naponta egy sms-t, /de ha lehet 4-5-10-et stb./).
Végkövetkeztetés: Már nem szeret! (Mást szeret! Sosem szeretett! stb).
A férfi: - Meg akar változtatni!
- Semmi sem jó, amit én teszek, átrendezi a lakásom, a ruhatáram, a szokásaim (családom szokásait), stb.
- Hisztériázik, ha a barátaimmal (kollégáimmal, családommal) egyedül akarok lenni! És így tovább.
Bizony mások vagyunk férfiak és nők, mert másra teremtődtünk, még akkor is, ha manapság „külsőségekben" és CSAK külsőségekben, hasonlítani akarunk a másik nemre. Ez természetes következménye a koedukációnak, és nem is baj. A probléma az, hogy nem ismerjük a másik mélységeit, belső motivációját, és így a formából ítélünk, illetve azt másoljuk.
Ha a nő nem ismeri, hogy milyen a férfitermészet, (akaratlanul ugyan), de nagyon könnyen megsértheti.
Hogyan?
A nők minden helyzetben megbeszélik a barátnőjükkel, és a nőtársaikkal gondjaikat, problémájukat, de csak azért, mert ezzel közelebb akarnak kerülni a másikhoz, nem pedig azért, hogy megoldási lehetőségeket kérjenek.
A férfiak számára nagyon fontos, hogy eredményeket érjenek el, és ezzel bebizonyítsák rátermettségüket. Ilyenkor elégedettek önmagukkal. Megtartják maguknak bajaikat, amíg valóban segítségre lesz szükségük, sosem adnak tanácsot egymásnak (baráti körben, munkatársak között), csak akkor, ha erre felkéri a másik, és ez a segítségkérés megtisztelő számukra.
Ezért, amikor kéretlenül, tanácsot ad a nő a férfinek, vagy „átszervezi-rendezi" az életét/lakását/szokásait - bár őszinte segíteni akarásból -, akkor tulajdonképpen beleavatkozik a férfi életébe, azt közvetítve felé, hogy nem képes megoldani a feladatot, hogy tehetetlen.
Ilyen helyzetben a nő kritikusnak, szeretettelennek tűnhet a férfi szemében. Bár tettében a szeretet vezérli, ajánlata mégis támadó és megalázó-fájó a férfi számára. Így előfordulhat, hogy gorombán-durván válaszol.
A férfi számára ugyanis nagyon fontos, hogy bebizonyítsa mindenkinek, főként a szeretett nőnek, hogy el tudja érni a célját, meg tudja oldani a feladatát, bármily jelentéktelennek tűnik is az. Sőt, az apró kudarcok, jobban bánthatják, mint a súlyosabb-nehezebbek.
A férfi számára az önállóság és a hatékonyság: az erő és a tudás jele.
Hasonlóképpen a férfiaknak is meg kell értenie, hogy a nők különböznek tőlük, és csak ront a helyzeten, ha azonnal segíteni próbál, megoldást ajánl, azt vélve, hogy ezért fordulnak hozzá. A nők a szerelmet, a folyamatos kommunikációt, a mély érzelmi kapcsolatot és a szépséget tartják inkább fontosnak. A nők egymás között támogatják egymást, támaszt nyújtanak a másiknak.
Önbecsülésüket érzéseik és kapcsolatuk minősége határozza meg. Önmegvalósításuk, kiteljesedésük az egymással való beszélgetésben, az egymáshoz való harmonikus viszonyban nyilvánul meg. A nők, a férfiakkal ellentétben, nem teljesítmény-, hanem kapcsolatorientáltak. A sikernél sokkal jobban érdekli őket, hogy kiélhessék szeretetüket, jóságukat, gondoskodásukat.
Nyilván az elmúlt évszázad eleje óta (amikor a szüfrazsettek az egyenjogúságért és a választójogért küzdöttek), nagy változás következett be a férfiak és nők viselkedésében, kapcsolatában, de kérem, jól értsék meg!
Amiről az előbbiekben írtam, az több (tíz)ezer éves szokás, beidegződés, genetikai és lelki lenyomat, a változás pedig alig pár évtizedes. Ösztöneinkben, belső motivációnkban még nem alakultunk át, csak külsőségekben.
Ezért szükségünk van arra, hogy ez a változás minél kevesebb fájdalommal, sérüléssel történjen. Ez csak akkor lehetséges, ha törekszünk egymás értékeinek megismerésére, hibáinak, tévedéseinek elfogadására.
Ha tapintatos figyelemmel és türelemmel segítjük a másik nemet, (egymást) a változásban, akkor méltó kapcsolat alakulhat ki férfi és nő között.
|
