Balázs intelligens, önbizalommal és akaraterővel teli fiatalember. Mindig nyugodt, nagyon megfontolt és türelmes. Az élet dolgaira általában inkább racionálisan reagál, mint érzelmileg, de ez nem azt jelenti, hogy az érzelmek nem fontosak a számára. Balázs jóindulatú, minden szempontból kiegyensúlyozott ember. Tudja mit akar. Érdeklődése széles körű, az a típus, aki nagyon sok mindenhez hozzá tud szólni elég részletesen, viszont semmiben sem igazi szakértő – ebből a szempontból olyan mint egy jó diplomata. Az intelligens, csípős, esetleg abszurd humort szereti. Közvetlen és néha már bántóan is őszinte tud lenni, nem szokott mellébeszélni, gátlás nélkül fogalmaz, de tanulékony és alkalmazkodó. Viszont új társaságokban csak jó néhány alkalom után tudja elengedni magát. A felületes emberi kapcsolatokat nem értékeli sokra. Balázs tud lassú is lenni, talán ez az egyik negatív tulajdonsága. Egyre többet hagyatkozik a megérzéseire.
Balázs az utóbbi időben nagyon sokat változott, több munkahelyet, munkát kipróbált. Beszél angolul, németül és olaszul. Munkái mellett a doktoriját írja. Mindezek mellett nagyon fontos számára az elegendő szabadidő, a túlterheltséget, stresszt nem szereti és kerüli. Mindennap mozog valamit, kifejezetten szeret úszni, teniszezni, síelni. Sokáig tanult zenét, zongorázni is tud, de mindenre szívesen szán időt, ami a szépérzékét „bizsergeti". Nagyon szeret főzni, ám igen megválogatja mit eszik (vegán étrendet követ). Az utóbbi néhány évben rengeteget foglalkozott asztrológiával és alternatív gyógymódokkal, természetgyógyászattal. Kedvenc pihenő időtöltése a virággyűjtés és a kertészkedés. A szellemiség, a keresztény vallás számára kiemelten fontos, sok időt szán erre életéből. Jelenleg kétlaki életet él, ilyenkor nyáron szabadidejét a Pápa melletti vidéki telkén tölti ahol szép lassan építkezik és művelgeti a kertjét és a kis földjét. Jövendőbeli gyermekeit már itt, vidéken szeretné felnevelni.
Balázs hosszú távú kapcsolatot keres. A családalapítást akár azonnal is el tudja képzelni, ha megfelelő társat talál hozzá. Egy kapcsolatban teljesen elfogadja a másikat és maximális szabadságot ad a partnerének, s ezt el is várja viszonzásul. A kötöttséget nem jól viseli.
Akit keres:
A Hölgy külsejét illetően nincsenek komoly elvárásai, legfontosabb a kisugárzás. A szépséget Balázs egy szép kézben vagy szempárban is meg tudja találni. Vidám, mosolygós lányt keres, aki méltóságteljes, színes egyéniség és tele van életenergiával (oroszlán típus az etalon, de persze nem előfeltétel). Legyen iskolázott (minimum főiskolai végzettségű), kreatív, fiatalos, és idealista. Éljen egészségesen, rendszeresen sportoljon. Legyen kiegyensúlyozott, nyitott, ne nézze le és ne zárja ki azt aki nem feltétlenül úgy gondolkodik ahogy ő.
Mindenképp előny, ha a hölgy olyan családi mintát hoz, amiben a szülők nem váltak el (ahogy fogalmazott: „Egységes családból, amiben a hűség nem csak, mint érzelem, hanem mint akarat és érték is jelen van"). Szeresse a romantikát, de ne csak elvárja az udvarlást, hanem olykor viszonozza is. Lelki- szellemi fejlődés iránti igénnyel rendelkező, jellemét tudatosan fejlesztő ember legyen. Fontos, hogy szabadidős programokat közösen tudjanak szervezni. Ha a leányzó szépen tud énekelni, az pozitívan hat Balázsra.
06-30-508-1817
Legyen a klubtagunk, találja meg a társát!
Hívjon bizalommal, vagy írjon az info@duals.hu címre!